info@afrikaitorpesun.hu

Sünjátékok

A sünök nagyon játékos állatok, éppen ezért fontos gondoskodni a megfelelő szórakozási lehetőségekről.

Alaptermészetükhöz tartozik, hogy a fejükkel túrnak, furakodnak, így a játékok többsége is ehhez köthető. Úgy viselkednek, ahogy a strucc a tévhit szerint. Elpakolják a fejüket valahová, és akkor jól érzik magukat. Fontos, hogy bármilyen játékot is választasz az alább leírtak alapján, tartsd szem előtt, hogy mindent felborítanak, eltolnak, így ha valami nehezebb dolgot tervezel, akkor azt megfelelően rögzítsd, hogy ne tudja magára borítani, és ezzel kárt tenni magában.
 
Az egyik kedvenc játékuk egyben a legegyszerűbb is, nem kell mást tenni, mint papírgurigát tenni a ketrecbe. Ez lehet WC papír guriga, vagy papírtörlő kendő guriga. Eleinte figyelni kell, hogy hogyan játszik vele, mert hajlamosak végleg beleszorulni, ami azon felül hogy idegesítő az állatka számára, más veszéllyel nem jár, tehát nem fullad meg tőle, de a mi segítségünkre szorul a szabaduláshoz. Általában megtanulnak játszani vele, és utána már csak ritkán kell beavatkoznunk. Érdemes betépni a guriga szélét (legalább 3-4 cmt), hogy ha nagyon erősen tolja bele magát, akkor szakadjon a papír, és ne szoruljon bele a feje. Szeretnek azzal a fejükön rohangászni, így készülj fel arra, hogy ketrec esetén a forgácsot ki tudja lapátolni a rácson keresztül.
     
  
 
Másik kedvelt játék a csörgős műanyag labda. Ezzel általában labdáznak, fejükkel pöckölgetik, és tetszik nekik, ahogy csörögve gurul. Ha ping-pong labda méretű golyóbist adsz nekik, akkor habzsolják az élvezeteket, rendszerint a gurigával a fejükön felkanalazzák a labdát is, és úgy járnak kelnek, hogy közben csörögnek is.

 
Nem csak azért, mert szeretik, de az egészségük érdekében is elengedhetetlen kellék a futókerék. A természetben egy éjszakai rohangászás alatt akár 5km-t is futnak, ehhez képest a lakás méretei elenyészőek, így szükség van valamilyen eszközre, amivel pótolni tudják mozgásigényüket. A futókerékkel kapcsolatosan bővebb információkat a Sünkellékek piacán találsz. Ha nem raksz be futókereket, akkor ne lepődj meg azon, ha szerencsétlen állatka le-fel futkározik a ketrecben/terrában. Szükségük van a mozgásra!
         
 
A sünök alapvonása, hogy nagyon szeretnek kaparni…almot, forgácsot, csak simán a puszta terra vagy ketrec alját. Kedvencük mégis a macskaalomban való kaparászás, így lehetőség szerint olyan mennyiségű macskaalmot biztosíts számára, hogy ne csak az ürítésre legyen helye. Nagyon szeretnek a friss alomban megfürdeni. Ilyenkor hemperegnek, fetrengenek, sőt a köveket még a pocakjukra is pöckölgetik, miközben oldalt fekszenek.
  
Mint már említettem a struccfélék osztályába sorolhatóak , így mindenféle bújó alkalmatosságba belemásznak, de főként az a lényeg, hogy a fejüket bele tudják dugni valamibe. Előszeretettel borogatnak fel minden tálat, akár van benne étel akár nincs, így bármilyen tárgy szóba jöhet játék gyanánt, ami nem sebesíti meg őket. Mint azt fentebb írtam arra figyelj, hogy ne legyen túl nehéz az adott dolog, hogy akkor se sérüljön meg, ha magára borítja.
Egy rongydarab is nagyon jó játék lehet: lehet rángatni, csócsálni, belebújni, és végül ha elfáradt a süni, beletekeri magát és alszik egy nagyot.
     
Bújócskázni betehetünk kis kedvencünknek nagy, elágazó vízcsövet is, ezzel is hosszabb időre le tudják magukat foglalni.
     
 
A természetben főleg vadásznak, de háziasított állatkáink hajlamosak ellustulni, így néha jó szórakozás nekik az is, ha az ételt nem tálkában kapja, hanem el van rejtve a forgácsban, és neki kell kitúrnia, illetve ha mozgó ételről van szó, akkor esetleg legyen lehetősége levadászni. Ezt többféleképpen lehet megoldani. Első verzió az, ha bevállalod, hogy beteszed a terrába/ketrecbe az eleséget, hadd mászkáljanak. Ennek az a hátulütője, hogy esetleg egy kettő elbújik, és a következő nagytakarításkor találod csak meg. A másik verzió, hogy fogsz egy kis szállítót, vagy olyan dobozt, amiből nem tud a süni kijönni, és ebben teszed mellé az ennivalót. Ilyenkor kiélheti vadászösztöneit és összefogdoshatja az eleséget, pl. tücsköket.
 
Akármilyen meglepő is, sok süni kedveli az úszást. Hogy a tiéd is szeret-e lubickolni, azt csak akkor tudod meg, ha kipróbáltatod vele. Túl gyakran azért ne csináld, mert nem kétéltű, bár a vízben pont ugyan úgy viselkedik, mint egy teknősbéka, ám a bőrének nem tesz jót a túl sok víz. Mi általában fél órát úsztatjuk őket meleghez közelítő langyos vízben.  Ennyi idő alatt jól el is fáradnak. Ilyenkor rendszerint elmarad a nagy esti randalírozás. Nagyon figyelj arra, hogy fürdés után rendesen töröld meg, minél jobban száradjon meg, és ne érje hideg, vagy huzat amíg teljesen meg nem száradt. Azt, hogy élvezte-e, látni fogod a sünikén. Ha elsőre nem sikerült, azért még adj neki esélyt, hátha csak éppen nem volt igazi a hangulata hozzá. Bárhol úsztathatod vegyszer, szappan és egyéb mentes vízben. Akár a kádban is, de azt tudd, hogy általában a vízben az első reakcióik között van kakálni egyet a meleg víz hatására, így inkább azt javaslom, hogy szerezz be egy nagyobb műanyag edényt, ami annyira magas, hogy ne tudjon kimászni, miközben a lába nem ér le a vízben. Mi egy műanyag hörcsögketrecet használunk erre a célra, aminek levehető a teteje, így az alját tele tudjuk tölteni, a teteje miatt nem tud kimászni. A víz kiöntésekor levesszük a tetejét, így könnyebb ez a művelet is.