info@afrikaitorpesun.hu

Berendezés

Sünlakberendezés

 
A berendezési tárgyak függetlenek attól, hogy terráriumot, vagy ketrecet választottál. A rögzítést igénylő kiegészítők általában mindkét típushoz kaphatóak, ha pedig mégsem, akkor is meg lehet oldani a problémát valami nagyon hasonlóval, vagy némi barkácsolással. A következőkben megpróbálom a legszükségesebb kiegészítőket felsorolni, és mivel mindegyikből kapható többféle verzió, megpróbálom némileg értékelni is őket.
 
Alom:
A süniknek szükségük van arra, hogy ne a puszta üvegen, vagy műanyagon mászkáljanak, így a ketrec vagy terrárium alját gondosan ki kell bélelni számukra. Megint csak több lehetőség közül választhatsz, és érdemes még azelőtt átgondolni, hogy például megrendelnéd a terráriumot sünödnek. Hogy miért, az kicsit lentebb kiderül. Most először leírom nálunk hogyan működik, majd később írok a többi lehetőségről.
Macskaalom: Ami fontos, hogy a süninek kell macskaalom, mert általában úgymond szobatisztává válnak, és egy helyre járnak elvégezni a dolgukat. Ha megvan a számára megfelelő elrendezésben, és mennyiségben a macskaalom, akkor a ketrec többi részét nem piszkítja össze. Ezen felül nagyon szeret az alomban kotorászni, kaparni, fürdeni, sőt még aludni is. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem az egész aljzatot macskaalommal szórjuk be. Nos azért, mert akkor nem lesz meg a helye, hogy hová járjon, és az egész ketrecbe piszkítani fog, ezt a mennyiséget pedig elég költséges és macerás lenne minden nap lecserélni. Ezen kívül igényel olyan aljzatot is, amit turkálhat, illetve amiből kisebb fészket tud csinálni magának. Ha fázik, akkor maga köré hordja a forgácsot, és azzal takarózik. Ezt kaviccsal nehezen tudná megcsinálni. Hogy mekkora rész legyen alom, és mekkora a többi, ez jó kérdés. Általában mi úgy szoktuk, hogy körülbelül 1/3-ad macskaalom, és 2/3-ad forgács. Ez elég szokott lenni arra, hogy legyen egy üres sarok, ahová elmegy aludni, ha épp a kövön szeretne aludni, és mellette még van helye az egyéb dolgait elvégezni. Most jön a miért, amit a terrával kapcsolatban említettem. Mi előre a gyártáskor beépíttettünk egy elválasztó lapot a macskaalom és a forgács közé. Szükség van erre, mert a sünök, ha nincs peremmel leválasztva, az állandó kaparászás révén pillanatok alatt összekeverik az almot és a forgácsot, és ekkor megint csak előjön az a probléma, hogy mindenhol végzik a dolgukat, ahol csak rájuk jön. Fontos az is, hogy ez a perem ne legyen túl magas, hogy át tudjon mászni rajta viszonylag könnyedén (4-5 cm), mert ha hegymászói kihívás számára bejutni az alomba, akkor lehet, hogy nem veszi rá a fáradtságot.
  
Természetesen nem kötelező a földre pakolni az almot, lehet külön tálcát berakni erre a célra, de ezzel az a gond, hogy ha nem rögzíted le, akkor könnyedén eltolja, bemászik mögé, és ez néha plusz munkát jelent a gazdi számára. Ezen felül jól meg kell választani a tálca peremének méretét, mert ha túl magas, akkor mint már azt írtam hajlamos nem erőlködni mielőtt elvégezné a dolgát, ha túl alacsony, akkor pedig kitúrja belőle az almot, vagy véletlenül a tálca peremére végzi el a dolgát. Maga az alom, amit használunk az teljesen átlagos boltban kapható macskaalom. (Biolux, Praktikerben a legolcsóbb 10 kilós kiszerelésben). Arra az egyre kell odafigyelni, hogy néha az apró kavicsok bele tudnak ragadni a pisilő szervükbe. Ez főleg a fiúknál fordul elő, de lány süniknél is láttunk már ilyet. Nem kell megijedni, általában magától kijön, de azért nem árt ilyenkor szemmel tartani az eseményeket. Ha kell, akkor egy csipesszel, vagy akár kézzel is ki lehet vakarni onnan. Nálunk eddig még egyszer sem okozott problémát.
Forgács: Nálunk a forgács vált be, mint tényleges bélelés a sünöknek. Ezt a Fressnapf nevű kisállat boltban szerezzük be. Több típus is található itt, mi a Multifit-et szoktuk venni. Arra kell figyelni, hogy ne legyen túl apró szemű, és ne legyen poros se. Az apró szemű forgács rátapadhat a szemükre, és gyulladást okozhat, ha nem tudja leszedni magának, te pedig nem veszed észre, hogy segíts rajta. Vannak olyan ötletek is, hogy asztalos barát tudna adni annyi forgácsot, amennyi csak kell. Ezt sem javasoljuk, mert az állatkereskedésekben kapható forgácsok szavatoltan tiszták (jó esetben persze), nincs bennük élősködő, és semmilyen egyéb szennyeződés. Nem biztos, hogy a műhelyből származó forgács is olyan tiszta, mint amilyennek lennie kellene. Mi úgy gondoljuk, hogy nem éri meg kockáztatni.
A forgácsot egyébként 3-4 centi vastagságban érdemes szétteríteni a terrárium vagy ketrec aljában.
 
Szalma: Szalmát is lehet betenni a süninek, ezt is szeretik rendezgetni, pakolászni, és elbújnak benne. Ez inkább csak kiegészítésnek jó, én nem használnám forgács helyett.
 
Tőzeg: Mi ezt is kipróbáltuk, de több gond is volt vele: Először is hiába vettük eredeti bontatlan zsákban, nagyon nedves volt, és alig bírtuk kiszárítani. A nedves aljzaton a kisállat felfázhat. Ezen felül állandóan koszosak voltak tőle a sünök, ráadásul savanykás alapszaga is volt a tőzegnek, így mi fel is adtuk ezt a próbálkozást. Ha valaki rendelkezik ettől eltérő tapasztalattal, az kérem ossza meg velünk.
 
Itató:
A legeslegfontosabb kellék. Mint minden élőlénynek, a sünnek is szüksége van vízre, és mivel ez a természeti csoda folyékony, így nem elég csak a ketrec aljára beszórni, mint mondjuk a száraz eledelt. :) Nagyon fontos, hogy megfelelő kellékkel oldjuk meg a kisállat itatását, főleg akkor, ha előfordul, hogy több napra is magára hagyjuk. Gondolj csak bele, mi van akkor, ha az első nap kiborítja a vizet, amit mondjuk 4 napra hagytál ott neki.
Tálka: A sünök közkedvelt szórakozása, hogy minden alá bedugják a fejüket, majd fellökik, ezért a tálkában elhelyezni vizet macerás lehet. Elvileg lehet olyan tálkát kapni, ami annyira nehéz, hogy nem tudja fellökni, de ekkor jön a következő probléma: sok süni telehordja mindenfélével a tálat, összekoszolja a vizet. Nálunk kedvenc szórakozásuk volt, hogy a WC papír gurigát beáztatták. Belátható, hogy nem garantált egy tálka esetében, hogy ha belerakod a vitamint, gyógyszert, vagy bármi ilyesmit, amit a sün vizébe kell keverni, akkor azt meg is issza maradéktalanul. Természetesen nem lehetetlen megoldás a tálka, tehát ha úgy érzed, hogy neked az a szimpatikus, és meg tudod oldani az összes felmerülő problémát, akkor bátran használd, nem lebeszélni akartalak róla.
Golyós itató: Ez egy a ketrec vagy terrárium falára erősíthető megoldás, rengeteg típusa létezik a formáját, felfogatását tekintve. Azért emeltem ki külön, mert mi rengeteg golyós itatót vettünk már, és többségénél az volt a tapasztalat, hogy a golyós résznél csöpög. Ez inkább számodra idegesítő, mivel vizezi a forgácsot vagy almot, ami fölé tetted, de volt olyan itatónk is, ami egy éjszaka alatt elcsöpögtette a fél vízkészletet. Ez megint csak egy párnapos kiruccanás esetén lehet probléma, mivel tudtunkon kívül víz nélkül hagyhatjuk szerencsétlen állatot.
Csapos itató: Nálunk ez a típus vált be igazán. Annyiban különbözik a golyóstól, hogy amíg annál a csőben egy golyó helyezkedik el, ami elzárja a víz útját, itt egy függőleges irányban lévő törés van a csőben, és a törés végén egy komplett „csap” van, amit fel kell nyomnia a süninek a nyelvével, és ekkor jön belőle víz. Ebből már szintén sokat vettünk, és eddig egyetlen eggyel sem volt probléma, egyáltalán nem csöpögnek. Sok időbe telt, mire rátaláltunk a megfelelő itatóra. Az általunk használt típust megtalálod a sünkellékek piacán.
Amit érdemes még tudni a ketrecre vagy terráriumra erősített itatókkal kapcsolatban, hogy ezeket általában úgy tervezik, hogy te ki tudd venni, és könnyedén után tudd tölteni. Nos ha neked megy, megy a sünnek is, szóval ezt is képesek leverni. Ezt az elhelyezéssel tudod kiküszöbölni, vagy egy gumi, esetleg madzag segítségével odaszorítod a foglalathoz az itatót, hogy a süni ne tudja kilökni belőle.
 
Etető tálkák:
Sok jelentősége nincs, hogy milyen tálkát teszel be, rendszerint úgyis felborogatják, kiszórva belőle az ételt. Ha ez zavar téged, akkor próbálj meg olyan megoldást keresni, ami rögzíthető, vagy a sima műanyag tálkának a rögzítésére találj ki valamit tépőzár, kétoldalú ragasztó stb). Megrágni nem szokták a műanyagot sem, legalábbis nálunk még nem fordult elő. Javaslom az olyan tálakat, amelyeknek az alsó pereme szélesebb a felső pereménél, ezt a típust nehezebben borítják fel.
A kerámia tálkák nagyon praktikusak, mert nehezek, felborítani szinte lehetetlen, maximum lökdösni lehet, és nagyon könnyen tisztíthatók. Én javaslom, hogy vegyünk a süninknek legalább egy kerámiatálat (víznek), még egy bármilyen nagyobb tálat (lehet kerámia, vagy máanyag is tapadókorongokkal leragasztva) - ebben lesz a száraztápja, és egy kisebb tálkát, amiben a kukacot, husit és egyéb finomságokat kaphatja.
      
műanyag tálkák                                           nagy kerámia tálkák                                          kis tálkák       
 
Búvó:
A süninek szüksége van arra, hogy nyugodtan tudjon pihenni, hogy időnként elbújhasson a világ elől. Mint azt már a terra/ketrec helye menüpontban írtam, a búvók mennyisége és minősége attól függ, hogy hol van a sün helye. Ha nagyon központi helyen van, akkor érdemesebb egy komplexebb búvót beszerezni neki, ami jobban leszűri a zajt, és a fényeket. Ha kissé eldugottabb, tehát alapból nyugis helyen van, akkor elég egy kis műanyag házacska is neki, mert oda bekucorodik, és már alszik is. Az előbb leírtak figyelembe vételével szinte akármi megfelel búvónak, ha nem sebesíti meg magát vele a sün. Nem győzöm kiemelni, hogy mindent felborogatnak, minden alá benyomják az orrukat, tehát nagyon fontos, hogy csak olyan búvót szerkesszünk neki, amit vagy meg sem bír mozdítani, vagy ha meg tudja mozdítani, és ráesik a szerkezet, akkor ne nyomja agyon, és ki tudjon mászni alóla.
     
Rongy: Akár rongyot is be lehet neki tenni, abba is szeretik belecsavarni magukat, ezzel nálunk az volt a probléma, hogy rövid időn belül elég pisi szagú lett, így kidobtuk. Sajnos az okát nem tudjuk, de vélhetően nem bírta időben kikaparni magát belőle, és ott pisilt, vagy alapból nem is akart kijönni alóla. A lényeg a végeredmény. Ettől függetlenül használható. Ha úgy döntesz adsz neki rongyot, akkor arra figyelj, hogy elég laza szövésű és vékony legyen, tehát kapjon alatta levegőt.
 
Alagút: Magunk is eszkábálhatunk jó kis búvót süninknek. Állatkereskedésekben súlyos pénzeket elkérnek faágakból összekötözött hidacskákért például, amit bárki el tud készíteni, ha van egy kis kedve barkácsolni. A gyerekeknek külön öröm lehet, ha állatkájuknak készíthetnek lakást! Lényeg, hogy legyünk kreatívak!
 
Sünjátékok