A kétoldalú tapadókorongunk elfogyott. Sajnos a cég, ahonnan vettem már kizárólag csak zacskós, több száz darabos kiszerelésben árulja, és csak cégeknek, így hiába adnék meg cég elérhetőséget nem sokra menne vele az átlag ember. Akinek mégis ipari mennyiség kell, és még nem talált rá a cégre, írjon egy e-mailt.
Tapadókorongok
Én olyan ember vagyok, aki szereti a csendet és nyugalmat, éppen ezért mindent elkövetek, hogy a ketrecben, vagy a terráriumban csend és béke honoljon. Pláne este, amikor aludni szeretnék :D Ennek a törekvésnek köszönhető, hogy ráakadtam a csodafegyverre, aminek a neve TAPADÓKORONG! :)
Igazából én már lecseréltem az összes ketrecet terrára, így főként a terrához keresem a megoldásokat, de ha megfelelő a ketrec alja, akkor ott is használható tapadókorong. Két fajta korongot vettem, az egyik a futókerékhez jó, a másik pedig az igazi csoda, kétoldalú tapadókorong, amit a tálkákhoz használok. Természetesen ezen felül sokmindenre felhasználhatóak még, csak kreativitás kérdése, hogy az adott problémát hogy oldja meg az ember. Én igyekszem mindent takarítható állapotban is tartani, ezért is kerestem kétoldalú tapadókorongot ahelyett, hogy egy sima tappancsot ragasztottam volna fixre a tálka aljára. De elég a szócséplésből, inkább beszéljenek a képek helyettem:
A kétoldalú tapadókorong
Általában tálkák aljához használom, hogy a sünik ne tudják kiborítani a kaját belőle. Azon felül, hogy pazarlás állandóan a forgáccsal kihajítani egy rakat kaját, idegesítő az is, amikor a felborogatott tálkát a falnak lökdösve élvezi a koncertet :) Éppen ezért az alább látható módon feltappancsolom a tálkát, és letapasztom a terra aljához. Így nem tudja borogatni.
Ha túl erős a süni, akkor lehet két tapadókorongot is a tál aljára rakni, vagy ha a tál alja tele van rakva mindenféle felirattal, akkor is előfordul, hogy két tappancs kell, mivel középen nem lehet rátapasztani. Mindenképpen olyan tál kell, aminek a pereme lentebb ér, mint a közepe, mert különben a sün ugyan úgy felborítja a tálat. Többfajta tálka is jó lehet, mi is több helyen vásároltunk több félét, ki kell próbálni az adott tálkát, hogy tapad-e rá a korong, vagy sem. Az alábbi képen a bizonyíték látható, hogy ezzel a módszerrel akár a falra is tapasztható a tálka, nem esik le :) A változatosság kedvéért egy sima bútorlapra van feltapasztva még csak nem is üvegre...
A következő tappancs a futókerkénél már bemutatott egyoldalú 8-as lyukkal rendelkező tapadókorong. A képeken nem látszik, elég nagy a mérete, azt hiszem 6 centis a teljes átmérője. Ezt főleg a futókerék miatt vettem, de egy kis méretű kötegelővel bármire fel lehet erősíteni, és így gyakorlatilag akármit meg lehet vele fogatni. Legrosszabb esetben a lyuk rész levágható, és ragasztható.
Árak:
A tapadókorongok ára egységesen 150 Ft/darab